Kiemelt projektek

Szeretnénk bemutatni néhány olyan projektet, melyekre büszkeséggel tekintünk vissza.

Olyan munkákról van szó, ahol kivételes teljesítményt tudtunk nyújtani, és amelyekre büszkén tekintünk vissza.

Nyugati pálaudvar

Budapest Nyugati pályaudvar aszfaltozásása egy kihívást jelentő és rendkívül fontos infrastrukturális fejlesztés volt.

A projekt célja az volt, hogy a pályaudvar körüli utakat és közlekedési infrastruktúrát modernizáljuk, javítva ezzel a közlekedési hatékonyságot és biztonságot a területen. A projekt teljes körű újraépítést és felújítást foglalt magában, beleértve az útpályák új alapozását, burkolatának kicserélését és optimalizálását.

A munka egy hónapon keresztül folyt, ahol 16 fős csapatunk teljes elkötelezettséggel és precizitással dolgozott.

A projekt során különféle munkagépekkel, köztük finisherekkel, úthengerekkel és bobcattel végeztük a munkát. A terület kiterjedése 10 000-12 000 négyzetméter volt, és a projekt eredményeként jelentős javulásokat értünk el a pályaudvar környező úthálózatának minőségében és kapacitásában.

Projekt hossza
0 hét
Csapat
0
Munkagép
0 db
Terület
0 m2
keleti pályaudvar

A megbízást 2018-ban kezdtük el, ahol a munkafolyamatokat kézi erővel végeztük, kizárólag a bontási szakasz történt gépekkel.

Ez a feladat számos kihívást rejtett magában, hiszen a kézi erővel történő aszfaltozás precíziót és kitartást igényelt. Az egész projekten összesen 20 szakember dolgozott, akiknek összehangoltan kellett munkát végezniük annak érdekében, hogy a munkafolyamatok gördülékenyen haladjanak.

Minden lépésnél kiemelten figyeltünk az utasok biztonságára is, hiszen a pályaudvar forgalmas hely, és fontos volt, hogy a munkálatok ne befolyásolják az utazók zavartalan közlekedését.

Mindezek ellenére sikerült sikeresen lefednünk a 15 000 négyzetméternyi területet.

Büszkék vagyunk az elért eredményekre, amelyek azt mutatják, hogy a csapatmunka és az odafigyelés segítségével bármilyen kihívást képesek vagyunk sikeresen leküzdeni.

Projekt hossza
0 hét
Csapat
0
Munkagép
0 db
Terület
0 m2
Kérj árajánlatot!